www.hajlektalanszinhaz.eu | www.homelesstheatre.eu
 
Magunkról

Magyar Vöröskereszt Reintegrációs Központ

 
Főtámogató

 

A projekt az Európai Unió "Európa a Polgárokért" 2007-2013 programjának társfinanszírozásával valósul meg.
 
 
E-mail:
Jelszó:
 

10 éves Jubileum

Az utóbbi hetekben pár naponta, majd most már naponta, vagy naponta többször is kitettem a meghívót és a hivatkozásokat arra, hogy a hajléktalanok színpada jubileumi fellépésre készül.

2011.11.25

Én ott voltam. Hálás vagyok Dettinek aki beugrott helyettem dolgozni erre a pár órára, mert erre az élményre szükségem volt. A csapatot a megalakulása óta ismerem, de nem követtem szoros figyelemmel a fejlődésüket. Folyamatosan tudtam róluk, hiszen a menedzser-producer-rendező-dramaturg-castingos-játszó Fecske (Füsti Molnár Sándor) kollégám, immáron több mint egy éve pedig egy csapatban vagyunk szolgálatban 24 órában.

A jubileum okán Vecsei Miklós, Salgó Zoltánné és Kardos István is méltatta a Színpadot. Ezt követően Fecske bejelentett egy rendhagyó adományt. A Tankcsapda zenekar Ez az a ház című számának az adományozását, amit az AHA Színpad mostantól intróként használ majd minden fellépés előtt.

A kiválasztott darabok a bemutatásuk kronológiai sorrendjében álltak a színpadra, amivel, egy úttal nyomon lehetett követni, hogy egyre technikásabb és komolyabb színészi teljesítményt igénylő produkciókat valósítottak meg. A darabok között Füsti Molnár Luca, Fecske lánya énekelt, 14 évesen fantasztikus hangon.

Amint 9 évvel ez előtt első alkalommal, most is élmény volt látni Jókai Mór Melyiket a kilenc közül című novellájának AHA Színpad által elénk varázsolt változatát. Az "ősbemutatón" Fecske gyerekeinek osztálytársai voltak a gyerekek, most a Kossuth Nevelőotthon lakói, akik kitettek magukért. Mindkét eladásnak különös aurát adott a gyereket jelenléte, mert szokatlan ez egy hajléktalan felnőttekből álló csoportban. Sokat láttam őket együtt próbákra érkezni és tudom, hogy ez a csapat együtt lélegzik. Szeretik egymás és törődnek is egymással. Ahogy a színpadi munka a hajléktalanoknak egy erős kinyújtott kéz, amely kivezető útra lépésben segíthet, úgy egy külső erős kapcsolat a nevelőotthonban lakó gyerekeknek is.

James Joyce ellenfelek darabajában Laci alakítása számomra döbbenetes volt, és ahogy a 13 éves Zoli megformázta a rendszeresen vert gyereket, az olyan mélység volt számomra, amit csak nagyok tudnak ilyen átéléssel közvetíteni a közönségnek.

Az este szünetében beszélgetve tapasztaltam, hogy nem csak nekem vannak ilyen gondolataim és élményeim. Kint a hidegben állva és hódolva káros szenvedélyemnek vártam, hogy folytatódjon az előadás Steinbeck Egerek és emberek című regényének dramaturgiájával.

Ezt a darabot Luca harmadik, egyben utolsó éneklése előzte meg, Cserháti Zsuzsa Elfelejtett dal. Ez engem személyesen érintett meg mélyen, ráadásul nem várt hirtelenséggel. Érzések és gondolatok öntöttek el részben a daltól, részben a 14 éves aranytorkú tehetség előadásától.

Az egerek és embereket még nem láttam az AHA megfogalmazásában. Tudtam, hogy nagyon sok munka van benne, de amit kaptam az messze menőig felette volt minden merész elképzelésemnek. Nem volt bennem semmilyen szkepticizmus a miatt, hogy hajléktalan emberek látok a színpadon egy amatőr társulat tagjaként, mert művészi értéket kaptam a becsöngetéstől addig, amíg a taps végleg el nem némult a teremben a végén. Ahogy a darab megjelent a színpadon, kis túlzással a semmi és a szemét összekeveréséből megalkotott díszletek között már kapkodtam a fejem, de amikor „Bömbi” megjelent Lennyként... a darab első pillanatában számomra megszűnt a külvilág és kizárólag a színpadra figyeltem. Nem mondok nagyot, hogy nekem személy szerint ez tetszett a legjobban. Részben a történek és annak feldolgozása miatt, részben a mély tartalma miatt, és mert ebben magasan a legnagyobb művészeti sokkot kaptam. Lenny halálakor én is sírtam, ahogy a főszereplő is. Nem mű könnyek voltak.

A darab után, amikor az AHA Színpad minden tagja ott állt a színpadon... egyszer csak leugrott pár színész és hónapok óta kórházban lévő, ezt az előadást nővéri felügyelet mellett tolószékből néző társukat a színpadra emelték, mert Ő is a csapat tagja. Nem volt ebben semmi manír. Ha még kitettek volna egy képet a pár hónapja elvesztett több mint 80 éves Papáról, aki évekig volt játszó velük együtt, az is rendben lett volna. A gyerekekkel és a háttérben a technikával dolgozó Lacival együtt megtelt a színpad. A harmadik sorban középen ülve, pár perc múlva már állva tapsoltam. Folytak a könnyeim, de nem szégyelltem őket. A kezeim automatikusan verődtek egymáshoz a többiekkel együtt váltva a ritmust az ünneplés és az ismétlés megszokott üteme között. Az est ünnepeltjei is sírtak. Boldogok voltak, hiszen ma este a legnagyobb őszinteséggel és bőven mérve kapták fizetségüket, annak a körülbelül 200 embernek a monoton több mint 15 perces lelkes tapsát, aki eljöttek. Ha ezt az élményt csak a tapssal lehetne megköszönni, akkor akár most, immár 4 órával az előadás vége után is ott állhatnánk és tapsolhatnánk.

Akik nem voltak ott nem biztos, hogy szegényebbek lettek, viszont nem is gazdagodtak egy nagyon fontos és mély élménnyel, amit az este adott. Sajnos hiába a kép-, és hangfelvétel, nem fogja ugyanazt visszaadni, mint a személyesség.

Fejet hajtok Fecske előtt. Amit most bemutatott egy szelete csak azoknak az eredményeknek és művészeti produktumoknak, amiket közösen megvalósítottak. Ő hitt benne és ment és tette a dolgát akkor, amikor volt támogatás és akkor is, amikor a "csap" nem csordogált, sőt még csepegni is csak, épp hogy csepergett. Olyan elhivatottság van benne, amit tisztelni kell már csak azért is, mert a legtöbben nem tudunk hasonlót felmutatni.

Mindenképpen meg szeretném említeni Nikót, Berényi Anikót, aki Fecske jobb kezeként és játszóként egyaránt pótolhatatlan munkát végez. Nélküle már túlnőttek volna a feladatok Fecske feje felett, őt az összeomlás szélére taszítva. Láttam azt négynaponta, hogy ők ketten mennyi munkát végeztek egyéb kötelességeik mellett nap, mint nap hajnalig.

 

Ők az én szememben nem szociális munkások. Segítők. Számomra az a különbség, hogy nem az ügyfelet látják a lakóban, hanem az embert és az értéket. A színpad egy alternatív művészeti terápia, ami ebben a formában nagyon is eredményes, de nem lehetne szerintem az, ha a vezetőiknek nem lenne egy egészen különleges kapcsolatuk minden egyes játszóval személy szerint. A közös munka, utazások és a szó szerinti együtt lélegzés közben mindenki ad magából és kap a másikból. Megadják egymásnak a bizalmat és csak ez képes alapot adni azokra a sikerekre, amiket eddig elértek és remélhetően a jövőben elérnek.

 

Tagányi Szabolcs

A jelen

2011.07.18

A jubileumra készülve sok nehézség van, amivel a színpadnak meg kell küzdenie.

A legnehezebb a helyet megtalálni. Egy kb. 300-400 főt befogadó színház lenne az ideális.

Mivel a színpad költségvetéséből nem tud kigazdálkodni bérlésre elegendő összeget, csak a művészetet, az önkifejezést pártoló emberekben reménykedhet.

Bízva abban, hogy kapnak egy lehetőséget, hogy megvalósuljon ez az ünnepség, és olyan helyen elevenedne meg az álom, ami méltó, hogy a Magyarországon egyetlen, úttörőként létrejött, hajléktalan emberekből álló színház átléphessen a tinédzser korba és megmutathassa az ide vezető rögös út gyöngyszemeit.

 

Nikó

Színházi varázs

2011.06.23

 

A Veszprémi Petőfi Színház meghívásának Június 17.-én tett eleget az AHA színpad.

A Figaro házassága című darabot nézhették meg a színpadtagot. Amire nem számítottak, hogy a Veszprémi Tv is érdeklődik az AHA színpad után és kisebb riportot készítenek velük, valamint, hogy maga Oberfrank Pál, a színház igazgatója fogadja őket és körbe is vezeti a kissé megilletődött csoportot a kulisszák mögött. Megnézhették a még üres színpadot, a munkálatokat, hogy az előadásra már minden a helyén legyen, az öltözőket, a készülődő színészeket és a művészeknek fenntartott büfében megvendégelték a színpadtagokat egy kávéval, üdítővel.

Egy kisebb fogadás keretein belül kapott a színpad négy zsák jelmezt, ami sokat segít, hiszen nagyon kis költségvetésből tartják fenn magukat.

Talán a legnagyobb meglepetés az a nagylelkű felajánlás volt, amit Oberfrank Pál kínált fel a színpadnak, miszerint: ha a következő darabhoz jelmez esetleg kellék szükséges, keressék fel és segít, amiben tud.

Azzal az érzéssel ülhettek be a színészek a színházterembe, hogy ők itt fontosak, elismerik a munkájukat nem törődve azzal, hogy honnan jöttek. Letettek valamit az asztalra amire valóban büszkék lehetnek és így gondolják a körülöttük lévő emberek is, akik látták, hallották őket.

A darab nagyon tetszett a tagoknak, a színház elvarázsolta őket. Volt, aki most járt először színházban, mint néző. Ami, valljukbe érdekesen hangzik, ha azt vesszük figyelembe, hogy a színpadon már többször is bebizonyította, hogy közel áll hozzá a színház, színjátszás, ez a világ, amiben kibontakozhat, megmutathatja, mi van benne.

 Az indulás kissé szomorkásan kezdődött, de a fáradság és a sok új élménynek hála az autóban már vidáman mesélték mi volt a legjobb a napban, mi fogta meg a legjobban őket a darabban és, hogy már várják a következő fellépésüket.

Az lesz csak az igazi kihívás, hiszen szeptemberben tölti be a színpad a 10. életévét, amit egy nagyszabású jubileumi műsorral szeretnének megünnepelni és bemutatni az eddig játszott színdarabokat, már amennyi belefér egy egész estén át tartó ünnepségbe.

 

Nikó

Minősítés

2011.06.15

A X. Vasvári Színjátszó Fesztiválon az AHA színpad James Joyce: Ellenfelek című novelláját vitte színpadra.

 

Füsti-Molnár Sándor (Fecske), a színpad vezetője, büszke lehet a színészekre és az általa kiválasztott darabra (aminek ő a dramaturgja, rendezője, kellékese, mindenese egyben) hiszen a minősítésen sikerült jó pár díjjal gazdagodni.

A darab ezüstminősítést kapott, ami azt jelenti, hogy az ország egész területén előadható.

Ezen felül különdíjat kapott két játszó, színészi alakításért valamint meghívást kapott a színpad a Veszprémi Petőfi Színházba megnézni egy színdarabot.

Nikó

Támogatóink

Vodafone Alapítvány

Váci Egyházmegye

Biharút Forgalomtechnikai Kft.

IMPA Autókereskedés és Szervíz

MAFILM

Tégy Az Emberért Egyesület

Ady Endre Művelődési Központ

Varga István szakközépiskola

TANKCSAPDA

CampusOnline

P Műhely Közhasznú Egyesület

 
Ezt nézd meg!